Logo dolnyzemplin.sk

Városháza

 

Az eredeti "varošska chiža /városi ház/" a római katolikus plébániatemplom közelében állt, és 1880 óta az önkormányzat a Fő utcai (Hlavná ulica) magánépületben kapott helyet.

1927 és 1928 között az egykori magánház helyén az eperjesi Barkány cég új épületet épített a nagymihályi (Michalovce) önkormányzat számára (projektjét Ľudovít Oeschläger dolgozta ki). Az egész épület befejezéséhez hiányzó pénzt a város úgy szerezte meg, hogy a "Bazárokat" eladta a bérlőknek (ezek a tér túlsó végén helyezkedtek el).

Az újonnan épült épületegyüttes helyiségeinek egy részét az önkormányzat bérbe adta - volt itt pl. gyógyszertár, bank, nyomda és a híres Ďuročík cukrászda.

Az eredeti megfigyelő toronyba, amely megkönnyítette a helyi tűzoltók munkáját, később óra került. Az 1980-as években az épület tetejét és tetőterét nagy tűz rongálta meg.

Korábban a Fő utcai (Hlavná ulica) városháza előtt egy kis park is volt - három egymás melletti elkerített területből állt.

Az 1928-1939-es években Adolf Dobriansky bronz mellszobra állt a középső bekerített füves területen (egy magasabb talapzaton) a Csehszlovák Köztársaság építésében résztvevő szlovákok, rutének - ukránok és csehek közös munkájának szimbólumaként (érdekességként elmondható, hogy 1939-ben a város lebontatta a szobrot és a városháza padlására helyezték - a második világháború után a mellszobrot újra leleplezték az egykori Capitolium ill. Mier mozi előtt, majd később átvitték az orvosi középiskola épületéhez és elhelyezték a Dobrianskeho utca sarkán, de onnan az 1990-es évek közepén ellopták és eladták a fémhulladék felvásárlóba – egy részét itt találták, azonban a tolvajok a mai napig büntetlenül maradtak). A felszabadulás utáni első napokban a város megszüntette a parkot, a tisztelet jeléül ide temették el a szovjet Vörös Hadsereg elesett katonáit (de ezt az ideiglenes temetőt 1945-ben megszüntették).

 

Fotoalbum k článku

Súvisiace články

Будівля банку
A bank épülete
A régi bíróság épülete
Aranybika
Bank building
Bank palota
Banková budova
Bankový palác
Budova starého súdu
Csillagvizsgáló
Grosz palota
Groszov palác
Hvezdáreň v Michalovciach
Kaplnka sv. Antona Paduánskeho
Kaštieľ Sztárayovcov
Mousson ház
Moussonov dom
Parkok, értékes fák
Parky, vzácne stromy
Páduai Szent Antal Kápolna
Radnica
Sedmičky v dejinách Michaloviec
Sztáray kastély
Zlatý býk
Zsidó zsinagóga
Židovská synagóga

Mapa a body záujmu

Videá z regiónu