Kastély
Perbenyiki (Pribeník) kastély
A Bodrogköz (Medzibodroie) építészeti kincsei közé tartozik, műemlékvédelem alatt áll. 1798-ban építette a jótékonyságáról ismert Majláth család. A kastélyhoz később kápolnát is építettek, amelyet 1807-ben szenteltek fel - ma nyilvános római katolikus templom. 1899-ben a kastélyt teljesen átépítették historizmus stílusba. Emeletet építettek rá, bővítették a kiszolgáló és gazdasági épületek komplexumát és a berendezés is megújult. Az U-alakú kastély külseje reprezentatív; a gazdasági épületek alkotják a hosszú szárnyrészeket. Homlokzata gazdagon díszített. Baloldalon csigalépcső található, amely az angol parkra néz.
Az utóbbi években átfogó újjáépítés zajlik a kastélyon, gondosan szem előtt tartva a műemlékvédelmi szempontokat. Ennek eredményeképpen a kastély komplexumának nagy része eredeti szépségében újult meg, ráadásul a bodrogközi művészek hozzájárulásával új képzőművészeti elemek is megvalósultak. A parkot is gondozzák, folytatva a Majláth J. által alapított lótenyésztés hagyományát. A perbenyiki (Pribenik) szakközépiskola új lovardát kapott, ahol évente rendeznek lóversenyeket.
Borsi (Bora) kastély
A kastély nagy jelentőséggel bír, mint II. Rákóczi Ferenc emlékműve (szülőhelye). Az elhagyatottság látszata ellenére is meglep minket magas történelmi és építészeti értékével. II. Rákóczi Ferenc - erdélyi fejedelem és az utolsó Habsburg-ellenes 1703–1711 közötti szabadságharc vezetője, a borsi kastélyban született, amely egy reneszánsz arisztokrata rezidencia egyedülálló komplexumát képviseli.
A reneszánsz kastély építése 1570-ben fejeződött be. A kőportál felirata szerint a Kamarás családból származó Miklós építtette, aki egyesült a Zeleméry családdal. Az udvarház L alakú alaprajzra épült, a kastélyba nyugat felől a várárok feletti kőhídon keresztül jutottak be, míg a felvonóhidat eredetileg a bejárati portálról engedték le. A várárok körülvette a kétszintes udvarház teljes területét. A főbejáratnál nem hiányzott az ereszkedő rács.
A kőkapun keresztül az udvarra lehetett bemenni, amelyen gazdasági épületek álltak. A kastélyt számos reneszánsz díszítésű ablak jellemezte, amelyek megvilágították az egyes szobákat. A szobákat a sarkaiban elhelyezett kandallók fűtötték, szintén reneszánsz stílusban díszítve. Valószínűleg így nézett ki a kastély, amikor a legendás II. Rákóczi Ferenc 1676-ban napvilágot látott.
A kastély később többször megrongálódott, a 18. és 20. században kisebb átalakításokat végeztek rajta. Az első múzeumot a második világháború idején hozták létre itt, de ezt követően a kastély állapota fokozatosan leromlott - mint sok másnak Szlovákiában. Ma a falu tulajdona, amely a korabeli rekonstrukcióra törekszik. A kastélynak új tetője van és elsősorban az újabb épületeket rekonstruálják. A felújított helyiségekben múzeum található, melyben a kastély és a Rákóczi család történetét dokumentáló tárgyak találhatók. Számos összegyűjtött tárgy emlékeztet II. Rákóczi Ferenc életére és munkásságára. Figyelemre méltó például J. Mayer szobrászművész 1907-ből származó mellszobra a főbejárat előtt.
Wiczmándy család kúriája és a butkai (Budkovce) kastély
Butkán (Budkovce) található a Wiczmándy-család kúriája. A Wiczmándy-család a Buttkayak után a második legnevezetesebb a községben. A Buttkayakon kívül egyedüli nemesként rendelkeztek pallosjoggal (1568-tól).
A reneszánsz stílusú Buttkay-kastély 1617-ből való, szabálytalan alaprajzú, Butka (Budkovce) közepén áll egy kis téren. A helyi földesurak, a Buttkayak 1489-ben engedélyt kaptak rá, hogy új székhelyet építsenek maguknak. Nem feltételezhető azonban, hogy ez Butka (Budkovce) község területén lett volna. A mai reneszánsz kastélyt 1617-ben építették, a 18. és 19. században átalakították. A kastélyban ma egészségügyi központ és gyógyszertár kapott helyet.
Bodrogszerdahelyi (Streda nad Bodrogom) kastély
A reneszánsz stílusú Vécsey-kastély Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) egy volt középkori vár, kisnemesi székhely. 1670-ben Spork generális leromboltatta a középkori objektumot, valószínűleg azért, hogy a rendi felkelések során ne vehessék hasznát. A vár helyén a 18. század elején Vécsey László kastélyt építtetett. Ezt később több alkalommal átalakították és átépítették. A 20. század nyolcvanas éveiben megvalósuló átfogó átépítést követően a kastélyban ma esketőterem van, itt székel a községi hivatal irodája és több más intézmény. A kertje nyitva áll a nyilvánosság számára.
Súvisiace články
CsillagvizsgálóGITAROVÉ MÚZEUM SLOVAKIA
Honismereti múzeum Tőketerebes
Hrady
Hvezdáreň v Michalovciach
Katiele a kúrie
Literárne múzeum Pavla Horova
P. Horov Irodalmi múzeum
Szobránci Gitármúzeum
További múzeumok
Vlastivedné múzeum v Trebiove
Várak
Zempléni múzeum Nagymihályban
Zemplínske múzeum v Michalovciach
Ďalie múzea