Logo dolnyzemplin.sk

Kolostorok

Imregi (Brehov) kolostor 

Az Imregi (Brehov) kolostor az egész év folyamán különféle, vallási témájú rendezvényeknek ad helyet. Főként a nyári időszakban, amikor a gyermekek nyári táborait szervezik itt. A kolostor helyiségeiben kialakítottak egy Ferences találkozó és párbeszéd-központot, amelyben lelkigyakorlatokat tartanak. Ez a kulturális emlékhely látogatható, akár idegenvezető is rendelkezésre áll.

Leleszi (Leles) kolostor – Zemplén (Zemplín) legrégebbi kolostora 

A leleszi (Leles) Szent Keresztnek szentelt premontrei prépostságot Bolászló váci püspök alapította 1188-1212 között. Az eredeti épület súlyosan megsérült vagy tönkrement a tatárjárás alatt, ám röviddel ezután felújították. A 14. és 15. században az épületet fokozatosan szélesítették és 1553-ban megerősítették, 1623-1639 között tornyot emeltek a bejárati kapu fölé. 1896-ban még felújították a leleszi (Leles) konventet, amelyet 1950 után érzéketlenül alakítottak át iskolává. A Szent Kereszt megtalálásának szentelt templom, amely 1315-1366 között épült, a kolostor déli szárnyát alkotja. Az épületet a 17.- 18.században barokkosították és 1892-ben felújították. A kolostor része a román stílusú Szent Mihály kápolna is, amely a kolostorral egyidőben, a 12. század második felében épült, és később, a X14. században gótikus freskókkal díszítették. A reformáció ideje alatt 1556-ban megrongálták a gótikus boltíveket és ablakokat is. A festményeket súlyos kár érte, ám a premontreieknek köszönhetően sikerült az értékes freskókkal díszített kápolna belső terét restaurálni.

Redemptoristák kolostora Nagymihályban (Michalovce) 

A kolostor 1930-1931-ben épült. Megnyitásától kezdve a görögkatolikusok noviciátusa székelt az épületben. A II. világháború alatt itt volt a munkácsi (Mukačevo) eparchiátus helynökségének irodája. 1946-ban a kolostorban görögkatolikus juvenátust is létrehoztak. A rend első elöljárója a ma már boldoggá avatott Trčka Metod Dominik volt, akinek maradványait a kolostorban helyezték el.

 

Szent kereszt kolostor – Senderov

Koragótikus rom, melyhez turistaösvény vezet. 

Fotoalbum k článku

Súvisiace články

Drevené kostolíky
Fa templomok
Hrady
Kláštory
Monasteries
Sakrálne stavby
Szakrális épületek
Tourist routes
Turistické trasy
Túraútvonalak
Várak

Mapa a body záujmu

Videá z regiónu